Nincs engedélyezve a javascript.
1984, Állatfarm, Hódolat Katalóniának
-20%

1984, Állatfarm, Hódolat Katalóniának

"Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" – írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Az 1984 örök emlékeztető a 20. század totalitárius hatalmai, ugyanakkor kegyetlen szatíra és figyelmeztetés is a jövőre vagy éppenséggel a jelenre nézve, hiszen ma is zsigereinkben érezhetjük a diktatúrák örökségét. 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót, s bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb.
Egy angol farm, Mr. Jones "Major"-ja a színhelye Orwell másik legismertebb művének, az Állatfarmnak. Egy nap az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket a Napóleon nevű kan disznó vezette, egyre zordabb diktatúrában. Orwell 1943–44-ben írott műve – amelynek a szerző a ironikusan a „Tündérmese” alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, de a mai napig nyomasztóan aktuális a mondanivalója.
A Hódolat Katalóniának alapkönyv a másik két nagy műhöz. A szerző 1936-ban őszinte lelkesedéssel utazott Spanyolországba riportot készíteni a köztársaságiak hősi harcáról, majd megérkezvén csatlakozott is a milíciához, hogy néhány hónap múlva menekülnie kelljen a szovjet erőkkel megerősített spanyol kommunisták elől. Orwell ebben a művében kezdeti irodalmi sikerei után tér vissza újságírói gyökereihez, és megrázó erővel tudósít a spanyol polgárháborúról.

(Nincs értékelés)
4 399 Ft
Eredeti ár:
5 499 Ft
Előrendelhető
Várható megjelenés:
2021.
Tetszik